Zotya vagyok!

megnyírlak!

"Nekem a fodrászat egyben a hobbim is, nem érzem azt, hogy alkotás közben dolgozom. Mindig a legjobbat kívánom adni szakmai tudásomból a vendégeimnek. Fontos számomra a folyamatos fejlődés, nem másokhoz, hanem önmagamhoz képest."

Varga Zoltán a Ghair Budapest fodrász-borbélya vagyok. Több mint hat éve munkálkodom a szalonban női és férfi fodrászként, ahol a szakmát is tanulhattam. Rendszeres képzésekkel és a legújabb trendeknek megfelelő újdonságokkal igyekszem fejlődni és szolgáltatásaim körét bővíteni. Egyedülálló szolgáltatásaim közé tartozik az Első pesti borbély és a Ghair Budapest közös kezdeményezésével újraélesztett, Magyarországon kuriózumnak számító hagyományos borotválás, amit már több mint három éve igényelhetnek nálam, akár ajándékba és a mindennapokra egyaránt. Kiemelt szolgáltatásom a keratinos hajegyenesítés, ami feltölti, és ahogy neve is mutatja, egyenesíti a hajat. Továbbá szolgáltatásaim között szerepel az általános fodrászati tevékenységek mellett az ammónia mentes hajfestés, különféle hajfeltöltő kezelések, amelyeket a legkiválóbb minőségű termékekkel végzek. Tapasztalattal rendelkezem különböző fotózások, szépségversenyek, bemutatók, rendezvények fodrász és háttérmunkálataiban.

Bárminemű kérdéssel fordulj hozzám bizalommal. Tudásom legjavával adok tanácsot és szolgálom ki a vendégeimet.

V. Zoli

Services

Női hajvágás
Női hajvágás
Szolgáltatás Fogyasztói ár
Női hajvágás rövid 4800 Ft
hosszú 5600 Ft
Női szárítás rövid 2400 Ft
hosszú 3000 Ft
Dauer és konty
Dauer és konty
Szolgáltatás Fogyasztói ár
Dauer és hajvágás rövid 11000 Ft
hosszú 13200 Ft
Dauer csak szárítással rövid 8000 Ft
hosszú 10000 Ft
Kontytűzés mosás nélkül rövid 3200 Ft
hosszú 3200 Ft
Kontytűzés szárítással rövid 4600 Ft
hosszú 4600 Ft
Férfi hajvágás
Férfi hajvágás
Szolgáltatás Fogyasztói ár
Férfi hajvágás rövid 3000 Ft
hosszú 3600 Ft
Férfi gépi hajvágás rövid 2100 Ft
hosszú 2100 Ft
Férfi szárítás rövid 1600 Ft
hosszú 1600 Ft
Gyermek hajvágás
Gyermek hajvágás
Szolgáltatás Fogyasztói ár
Gyermek hajvágás rövid 2100 Ft
hosszú 2400 Ft
Festés
Festés és Melírozás
Szolgáltatás Alapár Anyagköltség Várható ár
Tőfestés csak szárítással rövid 4600 Ft 50 Ft/g 6100 Ft
hosszú 5200 Ft 50 Ft/g 6700 Ft
Teljes festés csak szárítással rövid 5200 Ft 50 Ft/g 7200 Ft
hosszú 5900 Ft 50 Ft/g 8400 Ft
Tőfestés hajvágással és szárítással rövid 8400 Ft 50 Ft/g 10400 Ft
hosszú 9100 Ft 50 Ft/g 11600 Ft
Teljes festés hajvágással és szárítással rövid 7600 Ft 50 Ft/g 10400 Ft
hosszú 9800 Ft 50 Ft/g 11600 Ft
Melír csak szárítással rövid 4600 Ft 100 Ft/tincs 5100 Ft
hosszú 5200 Ft 100 Ft/tincs 7000 Ft
Melír és tőfestés szárítással rövid 5200 Ft 100 Ft/tincs + 50 Ft/g festék 7700 Ft
hosszú 5900 Ft 120 Ft/tincs + 50 Ft/g festék 8700 Ft
Melír és teljes festés szárítással rövid 5200 Ft 100 Ft/tincs + 50 Ft/g festék 8700 Ft
hosszú 5900 Ft 100 Ft/tincs + 50 Ft/g festék 10200 Ft
Melír és hajvágás szárítással rövid 4500 Ft 100 Ft/tincs 4500 Ft
hosszú 5000 Ft 100 Ft/tincs 5000 Ft
Tőfestés, melír és hajvágás szárítással rövid 7600 Ft 100 Ft/tincs + 50 Ft/g festék 10600 Ft
hosszú 8400 Ft 100 Ft/tincs + 50 Ft/g festék 11800 Ft
Teljes festés, melír és hajvágás szárítással rövid 8400 Ft 100 Ft/tincs + 50 Ft/g festék 11900 Ft
hosszú 9100 Ft 100 Ft/tincs + 50 Ft/g festék 13400 Ft
Radír hosszú 2000 Ft
rövid 3000 Ft
HAJKEZELÉSEK
HAJKEZELÉSEK
BRAZIL, KAKAÓS, KERATINOS TARTÓS HAJEGYENESÍTŐ KEZELÉS 300 Ft/ml
Bond Ultim8 szalon hajkezelés, szárítással 7000 Ft
Bond Ultim8 expressz hajkezelés, szárítással 5000 Ft
Borbély
BORBÉLY SZOLGÁLTATÁSOK
Szakáll igazítás 800-2500 Ft
Borotválás 35 perc 3500 Ft
45 perc 4500 Ft

Partners

Masszázs Tóth Richárdtól

Contact